Hónap szentje

Október

AVILAI SZENT TERÉZ

Az egyik szeptemberi prédikációban hallottunk valakiről, aki lenézően szólt egy esküvő közönségéről: „Ezek még imádkozni sem tudnak!” De vajon mi, rendszeresen templomba járók, tudunk-e imádkozni? Ez a kérdés késztet arra, hogy Avilai Szent Teréz – az imádság nagy mestere – legyen nálunk a hónap szentje.
Egyébként ő a patrónusa a pápa világméretű ima hálózatának, a clicktopray.org alkalmazásnak. Az ima Istennel és nem Istenhez való beszélés – tanítja Szent Teréz, – amire fel kell készülni. „Az ember mielőtt imádkozni kezd, gondolja el, hogy ő kicsoda, s miképpen kell Istennel szemben viselkedni. Ki az Istenember, ki az Atyja, micsoda az a kincs, amit nekem ígér, milyen a természete, mivel tudnék a kedvében járni, mi okoz neki örömet, miben kell megváltoznom, hogy az én természetem megfeleljen az övének?” Ezek Szent Teréz szavai. Másutt azt tanácsolja, hogy az imánk elején vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, mondjuk el a Confiteort és vessünk keresztet. Jellegzetes Szent Teréz féle hasonlattal indokolja ezt: „Bűneinknek tudata és önismeretünk mindennapi kenyerünk, s ezzel kell mindazokat az ételeket elfogyasztanunk, amelyeket a belső ima asztalán tálalnak elénk”. Az imáról sokat szól Önéletrajzában is: Az imádkozó „odaképzelheti magát Krisztus elé …Igyekezzék állandóan vele maradni; beszélgessen vele: adja elő neki, ha valamire szüksége van; … ossza meg vele örömeit; ne feledkezzék meg róla, ha jól megy a dolga. Mindezt meg lehet tenni kész imaszövegek nélkül, egyszerű szavakkal, amelyeket vágyaink és szükségleteink önként adnak ajkunkra”.
Tanulhatunk tőle missziós lelkületet is: „Igen sokszor úgy érzem magam, mint aki nagy kincset őriz, s szeretne abból mindenkinek juttatni. Uram, könyörgök, ejtsd valamiképpen módját, hogy én is tehessek
valamit! Legalább néhány lelket tudjak megnyerni számodra! Ha már egyéb nem telik is tőlem, legalább imádságommal legyek képes valamit elérni”. Része-e ez a missziós vágy mindennapi imáinknak?
Szent Teréz korában – ahogy napjainkban is – sokan nem hitték Jézusnak az Oltáriszentségben való valóságos jelenlétét. Hitvita helyett az elmélyedést ajánlotta: „Szentáldozásod napjának reggelén fontold meg, hogy nyomorult bűnös létedre Istent veheted magadhoz; estéli imádban pedig azon elmélkedjél, hogy Uradat, Istenedet vetted magadhoz!” Vajon hányszor rutinszerű, megszokásból való a szentáldozásom?
A legismertebb műve A belső várkastély. Ismertetése lehetetlenség. Megismerése viszont mindenkinek hatalmas erőforrás. Páratlan összefoglalás a keresztény misztikáról. Rádöbbent: a belső várkastély hét szobája mindenkinek nyitva van. Szent Teréz vezetésével elindulhatunk befelé, hogy megismerjük magunkat és Istenünket. Már az első lakásban is olyanok élnek, akik nem pusztán a vallásos élet szokott
formáinak megfelelően viselkednek, hanem döntöttek: Istent helyezik első helyre az életükben. A kapu az imádság. Az elmélyedt imádság, mert aki úgy beszél Isten fölségével, hogy csak mondja, ami tanult szöveg a szájára jön, az Szent Teréz szerint nem imádkozik. Az emberek el vannak merülve a világ dolgaival, de azért jószándékúak, és néha felteszik magukban, hogy megszabadulnak ezektől. Nagy dolog, ha látják, hogy nem jó felé mennek, hogy bejussanak a kapun. Ha sikerült bejutnunk, akkor arra kell törekednünk, hogy Istent egyre jobban megismerjük, különben nem észleljük a nagy távolságot az ő tökéletessége és a mi gyarlóságunk között, s nem jutunk el az alázatossághoz.
A belső várkastély nem könnyű olvasmány, de megragadja az embert. Ha nyomtatásban nem jutunk hozzá,
az internet segít. Letölthető például innen, Szent Teréz több más írásával együtt:
https://sites.google.com/site/terezkastelya/Resources

 

Szeptember
BELLARMIN SZENT RÓBERT (1542-1621)

A borairól híres Montepulcianoban született. A korai barokk szentje, az ellenreformáció egyik
kiemelkedő teológusa, aki a Galilei perben nagyot tévedett. Halála után csak három
évszázaddal kanonizálták. Ugyan mit mondhat nekünk, akik a II. Vatikáni Zsinat után egészen
másképp nézünk a protestantizmusra és a természettudományokra, mint az ő korában?
Középfokú tanulmányait a jezsuiták iskolájában végezte, és 18 évesen belépett a jezsuita
rendbe. Itt álljunk meg egy pillanatra. Miért van az, hogy az elmúlt évtizedekben
örvendetesen megnövekedett számú egyházi iskolákból nem kerül ki több papi hivatás?
Vajon eleget teszünk-e az Úr felszólításának: kérjétek az aratás urát küldjön munkásokat…
Bellarmin Róbert kiugró tehetségű teológus volt, aki az ellenreformáció korszakában nagy
lendülettel vetette be magát a vitatott kérdések tisztázásába. Gondolatait nem lepte be a
por: Kontroverziák címmel összefoglalt írásait XIV. Benedek pápa mai is jelentősnek mondta.
Kis termetű, talán mondhatjuk így is: vékonydongájú ember volt. 21 évesen megbetegedett,
s orvosai nem sok reményt fűztek felépüléséhez. Ekkor az Oltáriszentség előtt fohászkodott
egészségért, meg is gyógyult hamarosan. Míg korábban gyakran betegeskedett, ezután
egészségesen élt nyolcvan éves koráig. Odavisszük-e gondunkat bajunkat az Oltáriszentség
elé? Rá bízzuk-e magunkat, szeretteinket, ismerőseinket a Gondviselésre? Itt a példa:
érdemes.
Tudós ember volt, ha gyakorlati feladatokat kapott, mint például egy rendi tartomány
vezetése vagy érsekség, nem találta igazán a helyét, kivéve az igehirdetést. Karrierje nem
volt egyenesvonalú. Világosan fogalmazott, szavait meggyőződése és nem mások elvárása
irányította, ezért alkalmat adott arra, hogy féltékenységből vagy egyfajta büntetésből Rómán
kívülre küldjék. Végül mégis bíboros lett, sőt egy alkalommal a pápajelöltnek számított.
Tudta magáról, hogy ez a feladat nem neki való, fohászkodott is, hogy meg ne válasszák.
Ismerjük-e korlátainkat, tudunk-e lemondani akár fényes jövőt ígérő pozíciókról, ha nem
vagyunk felkészülve? Karrier-hajhász korunkban ritka erény lenne. De más szempontból is
eltért az akkori és a mai közgondolkodástól. A pápa egy apátság jövedelmét adta neki. A
következő kihallgatáskor, amikor a bíborosok egyenként előterjeszthették kéréseiket a
pápának, így szólt: Szegény családba születtem, szegény voltam, mint szerzetes, szegény
szeretnék maradni bíborosként is. Ezzel lemondott az apátságról.
Magyar szemmel kedves lehet nekünk azért is, mert követői közé tartozik a magyar
ellenreformáció nagy alakja, Pázmány Péter is. Az ő „Kalauza” részben Bellarmin
Kontroverzáinak nyomán született meg.
Amikor 1923-ban Bellarmin Róbertet boldoggá avatták Csernoch János hercegprímás a
következőket írta: „Kellenek harcias szellemek, akik meg tudják védeni az Egyházat, a hitet a
bomlasztó támadásoktól, melyek a jelenben is nem kisebb jelentőségűek, s nem kisebb
erejűek mint Bellarmin korában voltak.” A fentiek mellett ez az, amiért Bellarmin Szent
Róbert ma is időszerű. Elképesztő zavaros gondolatok árasztják el és butítják meg korunk
emberét, számukra Krisztus igazságát nagy erővel és persze nagy szeretettel kell(ene)
képviselnünk.

Augusztus
Vianney Szent János

Az ember ma olyan problémák tömkelegével találkozik, amelyek végveszélybe sodorhatják akár az egész emberiséget. Megoldásukra nincs erőnk, sőt elképzelésünk sem. Legyen bármilyen iskolázottságunk, akár óriási élettapasztalatunk, kénytelenek vagyunk szembenézni saját alkalmatlanságunkkal. Ha volt valaha papságra alkalmatlan ember, akkor Vianney János Mária juthat eszünkbe. És mégis szent lett, sőt a plébánosok védőszentje.

Ars 1859. augusztus 4-én 73 éves korában elhunyt plébánosa 19 évesen még írni-olvasni is alig tudott. Nagy nehezen végezte el a szemináriumot, s azzal a megjegyzéssel szentelték fel, hogy „Jámbor lélek, ismeri a rózsafüzért, és tiszteli a Szűzanyát. A többit a kegyelem és a szíve majd elvégzi.” Tudatlansága miatt egy ideig gyóntatási engedélyt sem kapott. A magunk alkalmatlanságára ismerhetünk ebből, s ez egyben a megoldás is, hiszen Ars falucska plébánosa Franciaország leghíresebb gyóntatója lett, utolsó éveiben napi akár 16 órát is gyóntatott. Mint egy évszázaddal később Pió atya, ő is bele látott gyónóinak lelkébe. Egyszer egy idegen azzal kezdte a gyónását, hogy harminc éve gyónt utoljára. Harminchárom, javította ki a plébános.

A titok, ami őt a sikertelenségre ítélt papocskából saját plébániáját kereszténnyé formáló és országos kisugárzású lelkipásztorrá tette az Úristennel való bensőséges kapcsolata. Éjszakákat töltött az Oltáriszentség előtt. Ha követni akarjuk őt, nem annyira az önostorozásait, az úgyszólván folyamatos böjtölését kell utánoznunk, de jelentősen meg kell növelnünk a szentségimádásra fordított időnket. Egyre több templom kínál erre lehetőséget, akár örökimádás jelleggel kitett Oltáriszentség révén, akár csak úgy, hogy a templom nem zárt ajtóval fogadja a betérőt. A jövőre esedékes Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) nem a rendezés nagyszerűségétől, nem az ide érkező egyházi vezetők nagy számától vagy a számos zarándokcsoporttól lesz jelentős esemény. Ettől a NEK alig lenne több, mint mondjuk a vizes világbajnokság. A kongresszusnál magánál jelentősebb az előkészítés, kinek-kinek a maga előkészülete. Ha nem is naponta fél éjszakákat, de mondjuk hetente néhány órát töltenénk Azzal, Aki velünk lesz a világ végezetéig, akkor alighanem elrendeződnének a ma megoldhatatlannak látszó problémák is.

Vianney Szent János a szentségimádáson túl a gyónás szentségére is figyelmeztet. Addig kellene élnünk ezzel a lehetőséggel, amíg van kinek gyónni. A papság létszáma rohamosan csökken. Papjaink rendszeresen látnak el két-három vagy akár több települést, végtelenül kifáradnak és elfásulnak. A kiugró tehetségű „sztárpapjainknak” a kedves hívek nem hagynak időt a töltekezésre, ezáltal akár testi vagy lelki egészségüket is veszélyeztetik. Vianney Szent János a plébánosok védőszentje. Ebben a hónapban kérdezzük meg magunktól: Mennyit imádkozunk a plébánosunkért, sőt általában a plébánosokért?

Ars ma is tömeges zarándoklatok helyszíne. Egyszer nyáridőben, turistaként, szinte véletlenül jártam ott. Felemelő volt a szokásos bámészkodók helyett megrendült embereket látni. A lenézett, paptársai által olykor szinte megvetett, kopott ruhájú pap ma is vonzza az embereket. Hatalmas, élő kisugárzása van.

Álljon itt néhány idézet tőle:

Akinek minden hatalom adatott, még mindig nem veszítette el azt.
Ha Isten Atyának nevezte magát, azért tette, hogy nagyobb bizalomra ösztönözzön minket.
Nem tudod, mily bőségesek Isten gondviselésének forrásai azok számára, akik benne bíznak. Ha minden bizalmunkat Istenbe helyeznénk, mennyivel boldogabbak lennénk!

Május
Salkaházi Sára
(1899-1944)

Ünnepe: május 11.
Salkaházi Sára Kassán született, tanítói diplomát szerzett, ám mivel megtagadta a csehszlovák hűségesküt, el kellett hagynia az iskolát. Könyvkötészetet tanult, kalapüzletben dolgozott, de újságíró akart lenni. „Önállóság, cigaretta, kávéház, csavargás a nagyvilágban hajadonfőtt, zsebre dugott kézzel, friss vacsora egy kis kocsmában, cigányzene” – írta akkori életéről. 23 évesen néhány hónapig eljegyzett menyasszony volt, de szakított vőlegényével. 1927-ben megismerkedett a Slachta Margit alapította Szociális Testvérek Társaságával, ez új irányt szabott az életének. Elvégezte a rend szociális tanfolyamát, ellátogatott a budapesti anyaházba is, ahol stílusát túl modernnek találták, de 1929-ben elfogadták jelentkezését novíciának. Mint szerzetes is örökmozgó volt: a karitász vezetésén kívül heti huszonhat órában tanított, gyermekkonyhát, kegytárgyüzletet, szegényházat felügyelt, és szerkesztette a Katholikus nő című folyóiratot. 1937-ben brazíliai missziós munkára jelentkezett, de ehhez magyar állampolgárságot kellett kapnia. Budapestre költözött. A missziós utat a háború meghiúsította. 1940 pünkösdjén örökfogadalmat tett. 1941 elejétől a Katholikus Dolgozó Nők és Leányok Szövetsége országos vezetője lett. Szerkesztette a mozgalom lapját, gyűléseket, lelkinapokat tartott, három év alatt öt új szegényotthont nyitott összesen háromszáz személyre, és elkezdte a Munkásnő Főiskola építését. Megírta a Szent Margitról szóló Fény és illat című misztériumjátékot, amit 1944. március 19-én, a német megszállás napján adtak elő. Amikor a háború alatt a németbarátság miatt sokan visszavették eredeti német nevüket –, a Schalkház nevet Salkaházira magyarosította.

A Szociális Testvérek mintegy ezer üldözött zsidót bújtattak. Közülük majdnem százat személyesen Sára nővér mentett meg, aki ekkor a Bokréta utcai Katolikus Nővédő Otthont vezette. December 27-én a nyilasok körbevették az otthont, Bernovits Vilma hitoktatót negyedmagával őrizetbe vették. Sára nővér az akció végén érkezett haza, tiltakozott, így őt is magukkal vitték. Húsz évvel később a zuglói nyilasper egyik vádlottja elmondta a bíróságnak, hogy a foglyokat a Fővámház előtt levetkőztették, és a Duna partjára állították. Mielőtt a sortűz eldördült volna, Sára nővér a kivégzők felé fordult, a szemükbe nézett, letérdelt, az égre feltekintve keresztet vetett. Holttestét a Dunába vetették.

Ennyi a lexikon-szerű, tömör életrajz, amiből csak a lényeg hiányzik: Miért avatták boldoggá? Túl könnyű rávágni, hogy hiszen vértanú. Nem a hite miatt ölték meg, hanem mert zsidókat próbált menteni. Ember volt az embertelenségben, tiszteltre méltó, mártír. De miért emelték oltárra? Izaiást idéző jelmondata: „Alleluja! Ecce ego, mitte me!” (Íme itt vagyok, engem küldj!) már sejtet valamit a szentté válásának útjáról.

A háború alatt egyre erősödő késztetést érzett, hogy felajánlja életét „azon esetre, ha egyházüldözés, a Társaság és a testvérek üldöztetése következne be”. Az engedélyt kért erre, és 1943. szeptember 14-én elöljárói jelenlétében – teljes titoktartással – felajánlotta életét a budapesti anyaház Szentlélek-kápolnájában. Sára testvér talán előre tudta a sorsát: már 1940 áprilisában így írt naplójában: „…a kínzástól ne féljek, az apró testi gyengeségeket fogadjam szívesen, a halálnak örüljek”.  Az Úristen elfogadta a rendtársakért való életfelajánlást. Ezt nemcsak az bizonyítja, hogy a nyilasok a Dunába lőtték, hanem az is, hogy a Társaság tagjai túlélték a háborút. Egy mondás szerint, „ha imádkozom, az Isten figyel”. Sára nővérre biztosan figyelt, ahogy meghallotta azt az életfelajánlást is, amit a szentség hírében meghalt Ozsvári Csaba testvérünk tett Magyarország lelki megújulásáért. Ennek megvalósítása mindannyiunk feladata: imával, meg szóval, hiszen a hit hallásból van. Embertől emberig terjed. A jövő évi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való készülődés nagy lehetőség, hogy segítsük nemzetünk Istenhez fordulását.

 

Április
FERRER SZENT VINCE

1350. január 23-án angol-spanyol vegyesházasságból született. Tizenhét évesen lépett be a dominikánusok közé, Most hatszáz éve, 1419 április 5-én halt meg.

Nagyhatású prédikátor volt, működését jól dokumentált csodák százai kísérték. 1455-ben avatta szentté III. Kallixtusz pápa, akinek megjósolta, hogy pápa lesz. Eretnekek, zsidók, mohamedánok és nem hitük szerint élő keresztények tízezreit térítette meg. Rendfőnökének azt írta: „Legtöbbjük tudatlanságból hibázik. S nincs tanítójuk. Megrettenve gondolok a szörnyű ítéletre, amely a nép lelkivezetőire vár. Kényelmesen laknak palotáikban, míg az Úr Jézus vérén megváltott lelkek seregestül mennek tönkre, mert nincs segítőjük. Csak küldene az aratás Ura jó munkásokat! Ezért a kegyelemért imádkozom szüntelen”.

Az egyház nehéz időket élt akkor. (Mikor nem?) Az avignoni pápák idejéről van szó. Ferrer Vincét az a De Luna Péter szentelte pappá, aki később XIII. Benedek néven pápáskodott Avignonban. A maihoz sokban hasonló zavaros korban sokan az utolsó idők jelét látták, a világvégének közelségét érezték. Szent Vince a „nem tudhatjátok sem a napot, sem az órát” álláspontjára helyezkedett, és megoldásként a virrasszatok és imádkozzatok tanácsát hirdette.

Egyik elmélkedésében a szentmise történéseit Jézus életével hozta kapcsolatba. Kijelentette, hogy minden kereszténynek egész erejével hinnie kell, hogy Urunk és Mesterünk, Jézus Krisztus Nagycsütörtökön apostolai jelenlétében megalapította a legméltóságosabb Szentmiseáldozatot, és meghagyta nekik, hogy ők is hasonlóan cselekedjenek. Szent Vince ennél a résznél a Bibliára hivatkozik: Lk 22,19-et és az I Kor. 11,24-et említi. Rámutatott, hogy az „ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” parancs nemcsak a papoknak szól, hanem nagyon hangsúlyosan vonatkozik a hívő népre is. A papság a szentmise bemutatásával, a nép a misén való áhítatos részvétellel tehet eleget ennek a parancsnak.

Ferrer Szent Vince egy hatszáz éves modern szent. Látja korának elvilágiasodását, és papi hivatásokért könyörög az Istentől elfordultak megtérítése érdekében. Tudja, mint a mi korunkban például Roger testvér, hogy a katolikus egyház legnagyobb kincse az Oltáriszentség. Tanítását bibliai idézetekkel támasztja alá, vagyis egészen modern szentként jelenik meg előttünk. Ez nemcsak szónoki fogás: a lelki életről szóló könyve 1944 és 2006 között tíz angol kiadást él meg. Magyar kiadásról nem tudok.

Érdemes megemlékeznünk a humoráról is. Egy asszony morgó, fortyogó urára panaszkodott, állandó a házi pörpatvar; a szent biztosan tud erre valami szert. Vince segített neki: „Menj, lányom, a kolostorunkba, a kapus testvér adjon vizet a kolostor kútjából. Mikor hazajön a férjed, végy belőle egy kortyot, de vigyázz, le ne nyeld. Csodát érsz meg vele!” Az asszony pontosan követte a tanácsot. Mikor megint kezdte a férj, az asszony nyomban vett a vízből, s jól összeszorította az ajkát. A férj még dörmögött egy darabig; aztán elhallgatott. Nemsokára az asszony örömtől sugárzó arccal jelentette, hogy a titkos szer hatott, szent a házi béke. A szent mosolygott: „Nem a víz tette, hanem a hallgatásod.” Szülőföldjén még ma is járja a mondás: ,,Igyál Szent Vince vizet!” (Mindnyájunknak elkel, olvassuk egy magyar életrajzban.) Innen ered a betegek gyógyulásáért való könyörgésként a szentelt vízzel való meghintés és Szent Vince-áldás, amit a dominikánusok hoztak szokásba.

A szombathelyi domonkosok a Szent Márton templomban alakját több helyen is felidézték: a Rózsafüzér-oltár egyik szobrán, a szószéken, sőt az egyik 18. századi mellékoltár is az ő tiszteletére volt szentelve. Magyarországon nem tartozik a közismert szentek közé.

Istenünk, aki Szent Vince áldozópapot az evangélium buzgó hirdetőjévé tetted, kérünk, add, hogy Fiad, – akiről hirdette, hogy Bíróként jön el újra, – a boldogok közé juttasson minket a mennyben!

 

Március
Boldog Meszlényi Zoltán (március 4.)

Meszlényi Zoltán püspököt 1950. június 17-én, bár az állam ellenezte, esztergomi káptalani helynöknek választották.  Tizenkét nappal később letartóztatták és a kistarcsai internáló táborba vitték. Bíróság elé nem állították, vádat nem emeltek, kivárták amíg a fogva tartás körülményei miatt 1951-ben meghalt. Tudós ember volt, egyházjogász, aki pár hónapig szolgált csak plébánián, majd élete végéig az esztergomi prímási udvarban dolgozott. Csernoch János, Serédi Jusztinián és Mindszenty József munkatársa volt. 1937-ben püspökké szentelték, jelmondata: Bizalommal és hűséggel.

Serédi Jusztinián 1927-ben Rómában vette át a bíborosi kinevezését. Ezen számos előkelőség is részt vett, akiket, közöttük Batthyány-Strattmann László herceget és sokan másokat egy pápai szertartásmester és Meszlényi Zoltán érseki titkár fogadott. Ki hitte volna, hogy két boldog, egy hitvalló és egy vértanú is jelen van? Nem könnyű felismerni a szemünk előtt lévő nagyságot és a szentséget. Akkor a figyelem nem rájuk, hanem az új bíborosra szegeződött, aki bár már hercegprímás volt, egyszerű bencés reverendában fogadta a bíbort, és Isten kegyemének köszönte, hogy 14 gyermekes szegény családból származva erre a méltóságra jutott.

Valóban vértanú Boldog Meszlényi László? Persze hogy az, hiszen durván vallásellenes politikai erők jogtalanul és kegyetlenül bántak vele, bár nem volt kivégzés, a bánásmód elég volt az elpusztításához. Tudta, hogy mit vállalt, amikor az egyházmegye élére állt: „vannak helyzetek, amelyekben a felelősséget nem vállalni: jellemtelenség”. Azért küldték a halálba, mert a kommunista hatalom saját bábfiguráját akarta látni az egyházmegye élén, s a feladatra kijelölt Beresztóczy Miklóst feszítette az érvényesülés és a hatalom vágya, aki ezért – a börtön helyett – Meszlényi halálba kergetését is vállalta.

Van tehát egy boldoggá avatott vértanúnk, akinek szentté avatására akkor kerülhet sor, ha hatékony közbenjárását újabb csodák igazolják. Ezek pedig csak akkor fognak bekövetkezni, ha Boldog Meszlényi László tisztelete terjed, ha lesznek, akik gondjaikat, bajaikat rábízzák.

Nekünk, akik szerencsések voltunk a szentség hírében meghalt Ozsvári Csaba testvérünket ismerni, nagy öröm, hogy az ő alkotása, a Missziós Kereszt most az Eucharisztikus Kongresszus jelképe lett, és rendületlenül járja a Kárpát-medencét. Ezen a kereszten a Szent Kereszt egy feltételezett darabja körül régiónkhoz kötődő szentek és boldogok ereklyéi vannak. Közöttük Boldog Meszlényi Zoltán ereklyéje is.

Ne utasítsuk el az ereklye szót, de tisztázzuk: az ereklye is csak egy tárgy, a kereszt maga is az. Csodatevő ereklye nincs. A köznapi életben is számtalanszor használják a szót, voltaképp emléktárgyat jelent. Kossuth pipája például, vagy bármi, ami egy jeles személyiséghez kötődik, és rá emlékeztet. Ebből a szempontból másodlagos, hogy dokumentálható-e egy ereklye eredete, vagy jámbor vélekedés csupán. Senki nem kéri tőlünk, hogy biztonsággal állítsuk, hogy az a kis szilánk, ami a Missziós Keresztben van, Krisztus keresztfájából származik. De ha minket arra késztet, hogy Krisztus szenvedésére gondoljunk, akkor teljesíti feladatát. Lényegében ugyanez a helyzet a szentek ereklyéivel is.

Idén ősszel a mi plébániánkra is eljön a Missziós Kereszt. Fogadása akkor lesz méltó, ha nem szép tárgynak tekintjük, hanem feladatnak. Krisztus vállalta az Atya akaratát: megváltotta a világot. Boldog Meszlényi Zoltán is vállalta, ami ráméretett. Példa a mai embernek, aki nem szívesen vállal semmi elköteleződést. A Missziós Kereszt és az ereklyék nem tesznek csodát, de mankói lehetnek a hitnek, ami hegyeket is mozgat. Ami megújíthatja akár plébániánkat, akár nemzetünket, amin munkálkodni ránk méretett feladat. Nem vállalni, – Meszlényi szavával, – jellemtelenség. Vágjunk neki.

Boldog Meszlényi Zoltán, könyörögj érettünk!

December
XAVÉRI SZENT FERENC

A decemberben ünnepelt szentek sorából fordítsuk a figyelmet Xavéri Szent Ferencre. Ez a minden bizonnyal jó módban született, művelt ember az akkori viszonyok között is fényes Párizsból eljutott a messzi Indiába, hogy ott mezítláb járja a vidéket, a szegény halászok életét élve hirdesse Krisztust. A maga szerénységével és szegénységével ellensúlyozza azt a visszatetszést, amit a portugál hatalom helyi megtestesítőinek viselkedése váltott ki. Missziós sikereinek titka, hogy rájött: a kereszténység nem azonos az európai életformával, s nem annak külsőségeit kell rákényszeríteni a helyi lakosságra. Működésének másik jelentős területe Japán volt, ahol azt is felismerte, hogy nem elég beemelni a helyi szokások egy részét a keresztény szertartások rendjébe, hanem meg is el kell ismerni a megtérítendők kultúráját, együtt kell gondolkodni velük, adott esetben még vallásukat is tiszteletben tartva. A II. Vatikáni zsinat gondolataira ismerhetünk ebben, érthető, hogy ez a felfogás a XVI. században nem kis feszültséget okozott még Rómában is. Japánból Kínába akart menni. Távozása után Japán bezárkózott, nem engedett be idegeneket, s a japánok sem hagyták el hazájukat. A keresztényeket üldözni kezdték. Amikor évszázadok múlva Japán ismét megnyílt a világ előtt, találtak olyan földalatti keresztény közösséget, amelyet még Xavéri Szent Ferenc alapított. Pap nélkül, szentségek nélkül is megőrizték, tovább adták a hitet.

Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülünk, tudatosítva, hogy a kongresszus nem cél, hanem eszköz. A rendezvényeknél fontosabbnak tartjuk a rájuk való felkészülést, azt, hogy személyes kapcsolatba kerüljünk Krisztussal, aki az Oltáriszentségben nekünk adta önmagát. De még ez az elmélyedést követelő felkészülés is csak eszköz. Nem egy eseményre, egy önmagában még oly fontos rendezvényre kell felkészülnünk, hanem arra, hogy elvigyük az Örömhírt azokhoz, akik még csak nem is hallottak róla. Ehhez nekünk nem kell, mint Szent Ferencnek, hónapokig hányódnunk a tengeren, lehet, hogy csak be kell kopognunk a szomszéd lakásba, ahol épp oly idegen lehet a kereszténység, mint öt évszázada Japánban. Európa mai lakosságának többsége és a kicsiny keresztény mag között nincs akkora kulturális eltérés, mint a barokk pompájú Róma és a nyomorult indiai halászfalu között, de a távolság meglehetősen nagy. Ha komolyan vesszük a missziós parancsot, és hirdetni próbáljuk az Evangéliumot Európában, Xavéri Szent Ferencet kell követnünk. Meg kell értenünk a modern ember gondolkodását, fel kell fedeznünk értékeit, el kell fogadnunk a miénktől eltérő kultúráját, s ezek ismeretében remélhetjük, hogy úgy és olyant tudunk mondani, amire fel is figyelnek.

Mondhatod persze, hogy a misszionálás szakma, s nem a te szakmád. Ez igaz, de ettől ez még csak egy elegáns kibúvó. Xavéri Szent Ferenc sem volt tanult mestere a misszionálásnak, de elvégezte Loyolai Szent Ignác negyven napos lelkigyakorlatát, ahonnan egyenes út vezetett a jezsuita rend megalapításához, és az indiai misszióhoz.

Temesváron az 1914-ben átadott új papnevelde üvegablakait Nagy Sándor tervezte és Róth Miksa készítette el. Ezek a nyolc boldogságot ábrázolják. Ma, miután csodával határos módon átvészelték a II. világháború után időket, a temesvári püspökséget díszítik. A nyolc boldogságot nyolc szent jeleníti meg, Xavéri Szent Ferenc is köztük van. Ő az üvegablak szerint azok közé tartozik, akik boldogok, mert éhezik és szomjazzák az igazságot. Xavéri Szent Ferenc nem annyira az igazság keresésének, mint a hirdetésének a szentje. Mint a portugál India térítője nagyon sikeres volt. De a milliószámra megkeresztelt emberek gondozását másokra hagyta, tovább ment olyan területekre, ahol a kereszténységet hírből sem ismerték. Pályája végén becsapta, magára hagyta egy kínai csempész, s a sárgaláz vetett véget földi életének. Hetven évvel később szentté avatták. Az őt ábrázoló üvegablak három évtizedig erősítette a papságra készülőkben a missziós lelkületet. Ma azért fohászkodjunk, hogy az Oltáriszentségben velünk élő Krisztus minket, európai keresztényeket is az Örömhír továbbadására késztessen. Ha pedig ebben sikertelenek leszünk, követnünk kell az elzárt Japánban üldözött keresztények példáját: családjainkban, kis közösségeinkben kell megőriznünk a hitet. Xavéri Szent Ferenc, könyörögj érettünk!

 

2018. Szeptember
SZENT GELLÉRT

Szent II. János Pál 1980-ban Szent Gellért születésének millenniumára levelet írt számunkra, amit a már nehezen hozzáférhető Katolikus Szemle és az Új Ember közölt. Főbb gondolatai a következők:

Szent Gellért alakja három egymást követő jellegzetes keresztény életformában jelenik meg: szerzetes, aki imádságban és munkában teljesen Istennek szenteli életét; az apostol, aki életszentségre neveli a keresztényt és kereszténységre vezeti a pogányt; a vértanú, aki önmagát mindenestől Istennek adja.

1.

Imádság és munka egysége: ez volt a bencés Szent Gellért életformája. Ma is időszerű eszmény. A munkára és a gazdasági termelés folytonos fokozására épülő modern társadalomnak megfelelő erkölcsi és lelki indítékot kell találnia ahhoz, hogy ne váljék rabszolgává. Hogyan lehet emberhez méltóvá tenni még a legszerényebbet és a legfáradságosabb a munkát is? Honnan ered az a szellem, amely a munkásnak erkölcsi erőt, a munkának pedig emberi értéket ad? Szent Gellért példája szerint mindennek forrása az imádság. Az imádkozó ember mindenkinél jobban megérti, hogy mi az Isten akarata, és imádságában kapja meg az erőt ahhoz, hogy meg is tegye, amit Isten akar.

2.

Szent Gellért jól ismerte a Regulának az apátról szóló részeit. A Regula azt emeli ki, hogy az apát Isten színe előtt felelős a rábízottakért és a vezetői feladatot a testvéri szolgálat szellemében kell végeznie: „inkább hasznukra kell lennie, semmint, hogy uralkodjék felettük”. Vajon a modern társadalom számára nem áldás-e az, ha olyan tanácsadókkal és nevelőkkel rendelkezik, akár egyháziak, akár világiak azok, akik Isten színe előtti felelősségük tudatában törődnek a nép sorsával?

Ahhoz, hogy ez a szellem kialakuljon a felelős vezetőknek, sőt a társadalom minden tagjának lelkiismeretében, szükséges a keresztény tanítás ismerete. A keresztény tanítás alakítja ki azt a jópásztori szellemet, amelyre szükségük van azoknak, akik hivatást éreznek az egyház és a társadalom megújítására. Ez adott erőt Szent Gellértnek arra, hogy vállalja a missziós munkát: a csanádi egyházmegye megszervezését.

Ami a mai embert különösen érdekli, az az apostoli munkának a módszere: hogy az ne maradjon felszínes és külsőséges, hanem vezessen igazi megtérésre, vagyis belső lelki átalakulásra.

Szent Gellért nem a saját eszméit akarta hirdetni, hanem Krisztus örömhírét. Megértette, hogy egy rendezett egyházi közösség csak úgy születhet meg, ha keressük a közösséget Krisztussal és felajánljuk életünket testvéreink szolgálatára. Szent Gellért erőit arra szentelte, hogy szervezze az egyházat, az éppen megszületett helyi közösséget beillesztve az egyetemes közösségbe, vagyis Krisztus egyházába. Ez az egység elengedhetetlen feltétele a gyümölcsöző evangelizálásnak; nekünk is szeretnünk és szolgálnunk kell földi hazánkat, annak kultúráját és értékeit, mindig szeretve és szolgálva Istent. Van-e valaha is fontosabb feladata a magyar egyháznak annál, mint hogy kövesse ezt az apostoli szellemet?

3.

Ezt az imádságban és apostoli munkában Istennek szentelt életet a vértanúság koronázza meg. Az események ismeretesek: amikor Gellért püspök Székesfehérvárról Endre király fogadására Budára megy, hogy a fiatal magyar kereszténység sorsát biztos kézbe tegye, a föllázadt pogányok egy csapata megöli. Ez a vértanúság volt új hazája, új népe iránti szeretetének végső tanúbizonysága.

A mártír görög eredetű szó, tanúságtevőt jelent. Ha korszerű keresztény feladat az imádság és a munka belső összhangjának a megvalósítása, ha korszerű feladat a másokért élő apostoli szellem kialakítása, mindennek csakis akkor lesz hitele és hathatós ereje az emberek szemében, ha meggyőződésünkről tanúságot teszünk egész életünkkel. Szent Gellért végső példája és tanítása az, hogy tehetségünk, erőink, elkötelezettségünk áldozatra kész odaadásával bizonyítsuk annak igazát, amit hiszünk és megvallunk.

Szent Gellért szerzetes, apostol és vértanú szobra ott áll fővárostok közepén, a Duna fölött, és magasra emelt keresztjével ma is erre hív: Legyetek a Krisztusba vetett hit és a kereszténység a testvéri szeretet tanúi saját népetek körében!

Krisztus Lelke adjon nektek erőt ehhez a Legszentebb Szűz, a Magyarok Nagyasszonya hathatós közbenjárása által.

Különleges Apostoli Áldásommal.

Vatikán, 1980. szeptember 24-én, Szent Gellért püspök és vértanú ünnepén.

 

2018. Május
SZENT RITA

Szent Rita igen gyötrelmes élet után valószínűleg 1447-ben hunyt el, ünnepe május 22. Ő a „teljesülhetetlen kérések szentje". Olyankor hívják segítségül, amikor már minden remény elveszettnek látszik. 1626-ban boldoggá, majd 1900-ban szentté nyilvánították. Népszerű az egész világon. Tisztelete nálunk a harmincas évek derekán kezdődött, a háború alatt és után jelentősen fokozódott. A vesztes világháborúk és Trianon után volt miért fohászkodni. 1946-ban Budapest VIII. kerületében alakult meg a róla elnevezett lelkészség, 1952 óta a belvárosi Szent Mihály templomban kápolna van a tiszteletére, Budán a cisztereknél oltárképet kapott, és a Rózsadombon márvány dombormű állít neki emléket.

Apáca szeretett volna lenni, de szülei kívánságát követve férjhez ment. Házassága nehéz kereszt volt:rabiátus, durva embert kapott társul. Igaz Rita szelídsége lecsillapította a vadságot, de ez nem hatotta meg férje korábbi ellenfeleit, bosszúból meggyilkolták. Ekkor ismét a kolostorba vágyott, ahol viszont, mint özvegyet nem fogadták. Végül mégis apáca lehetett. A kolostorban különleges stigmát kapott: a töviskoszorú egy tüskéje sebezte meg. Halála előtt azt tudakolta az Istentől, hogy üdvözültek-e a gyermekei. A télvíz idején kivirágzott rózsa jelezte az igent.

Mennyi lehetetlennek látszó feladat áll előttünk! Eucharisztikus Kongresszust rendezünk egy szekularizált világban, ammelyben a többség élesen elfordult az Istentől. A sikert kikönyörögni igazán Szent Ritának való feladat. De gondolhatunk társadalmunk állapotára: a megosztottságra, a párbeszédképtelenségre, a sokat emlegetett, de ritkán gyakorolt toleranciára, a hazugságok áradatára. A meg nem született gyermekekre. A papi és szerzetesi hivatások hiányára. Lelkipásztoraink kimerültségére, kiégésük, összeroppanásuk veszélyeire. Régi szokás, hogy a házasságra készülő olasz lányok egy casciai zarándoklaton kérik Szent Rita közbenjárását jövendő házasságukhoz. Az évek során többen közülük a kolostornak ajándékozták esküvői ruháikat. Így egy több száz ruhából álló gyűjtemény jött létre. Manapság az esküvői kiadások egyre növekvő terheit jelentősen csökkenthetik azok, akik ebből a gyűjteményből kérnek menyasszonyi ruhát. Mária Laura nővér, aki a rendbe lépése előtt divattervező volt, nemcsak a válogatásban segít, hanem a szükséges átalakításokhoz is tanácsokat ad. Így mondhatni, hogy a kolostorban olyan esküvői ruhakölcsönző működik, ahol a ruhákért nem kell fizetni és visszaküldeni sem kötelező. Rita, – a lehetetlen kívánságok szentje, – segítse a megújulni vágyó Magyarországot, hogy fiataljaink éljenek s házasság szentségével, és esküvőik értékét a kiáradó kegyelem és ne a ruhaköltemények ára vagy az elfogyasztott ételek-italok költsége mutassa. Mátyusföld és Csallóköz találkozásánál van Nagymagyar, ahová május 22-én az egész Zoborvidék hívő népe elzarándokol a “rózsabúcsúba”;. Az ünnepi szentmise kiemelkedő pillanata a rózsák megáldása.

Kedves Szent Rita, szenvedők nagy vígasztalója! Amikor kezembe veszem a Te tiszteletedre szentelt rózsát, hálás szívvel magasztalom az Urat, és kérem, hogy dicsőítse meg szent életed hatalmának újabb csodás jeleivel. Erősen hiszem, hogy az Úr érdemeidért meghallgatja kérésemet. Szabadíts meg szenvedésemtől, és segíts, hogy Isten szent akaratát mindenkor alázatosan teljesítsem. Amen.

 

2018. Április
SZIÉNAI SZENT KATALIN

Benincasa Katalin, a későbbi Sziénai Szent Katalin 1347. március 25-én született. Egyházdoktornak tiszteljük, aki egyben Európa egyik társvédőszentje is. Ünnepe halála napja, április 29-e. A róla írt életrajzok sok apró részletben eltérnek és sok, a mai ember számára elég hihetetlen, legendaszerű történet van róla, ezeket is érdemes végig gondolni, de az ő üzenete más. Egy tanulatlan lányról van szó, akin keresztül az Úristen beleszólt a városállamok és a pápaság életébe. Tehát nem a tehetség, a tudás, végképp nem a származás vagy a vagyon, ami nagy dolgokra képesít, hanem az Isten iráni szeretet. Ez tette már gyermekkorától fogva Katalint misztikussá, és ezért lehetett annak az Istennek az eszköze, aki hajunk szálával is törődik. Isten eszközeként egy sziénai kelmefestő lánya változtatta meg az Európai történelmet. Miként érte el, hogy vége legyen a pápaság (dicstelen) avignoni korszakának? Hogyan teremtett békét a háborúzó itáliai államok között? Erre csak természetfölötti magyarázat van. Madách szerencsére tévedett, amikor úgy vélte, hogy a teremtéssel „Be van fejezve a nagy mű, igen. / A gép forog, az alkotó pihen.” Nem, Isten nem hagyja népét magára. Akkor Szent Katalint használta, száz éve a fatimai gyerekeket. Holnap talán téged. Ma sem hagy el minket. Ügyes-bajos egyéni gondjainkkal, de nemzeti problémáinkkal is fordulhatunk hozzá. Tőlünk lehet, hogy csak egy fohászt vár, lehet, hogy sok imát, önmegtagadást. A lényeg, hogy bízzuk rá magunkat: vezessen, ahová akar. A keresztény élet kaland.
Feljegyezték, hogy Szent Katalin élete utolsó hat évében csak a Szent Ostyát vette magához. Jámbor legenda, vagy valóság? Voltaképp mindegy. Nem ebben, hanem Isten iránti szeretetében kell követnünk. 1378-ban kezdte el diktálni azt a könyvet, amelyet ma Dialógus néven ismerünk. Különleges állapotban, elragadtatásban diktált, úgy tartjuk, hogy amit az írnokok feljegyeztek, nem természetes emberi munka gyümölcse. A könyv tartalma messze meghaladja egy XIV. századi tanulatlan lány képességeit. (A Dialógus egyik szereplője a lélek, azaz Katalin, a másik az Úristen.) Miért lett Katalin az Eucharisztikus Kongresszus felkészülési folyamatában a hónap szentje? Talán azért, amit az Oltáriszentségről olvashatunk a Dialógusban. Katalin mondja: „Irgalmasságoddal mérsékeled az igazságosságot… Ó szerelem oktalansága! Nem volt elég neked a megtestesülésed, meg is akartál halni! … Látom, irgalmasságod késztetett, hogy még ezeknél is többet adj az embernek: magadat hagytad eledelül, hogy nekünk, gyengéknek erősségünk legyen, s hogy tudatlan feledékenyek el ne veszítsék jótéteményeid emlékezetét.” Az Úr egy szemléletes hasonlattal él: Ha az emberek egy központi gyertyáról különböző méretű gyertyákat gyújtanak meg, úgy tűnik, hogy aki kis gyertyát vitt, kevesebb fényt kapott, mint aki nagyon nagyot. „Ugyanez történik azzal, aki e Szentséget fogadja. Hozza az ember a maga gyertyáját, a szent vágyat, amellyel veszi és fogadja a Szentséget; … Ugyanis jóllehet valamennyien ugyanazt az anyagot birtokoljátok, hiszen valamennyien az én képemre és hasonlatosságomra vagytok teremtve, s mint keresztények birtokoljátok a szent Keresztség világosságát, mégis mindegyiktek úgy növekedhet – kegyelmem segítségével – a szeretetben és az erényben, ahogy neki tetszik.” Félelmetes felelősség ez. Növekedhetünk és gyarapodhatunk a szeretetben, s ennek mértékét mi magunk szabjuk meg. Kicsi vagy nagy gyertyát gyújtunk, rajtunk áll. „…annyit fogadtok be a világosságból, amennyit a szeretetből és az epedő vágyakozásból hordoztok magatokban.”

Sziénai Szent Katalin! Szítsd fel bennünk a vágyat, hogy az Oltáriszentség vétele által folyton növekedjünk a szeretetben és az erényben. Segíts, hogy ez a növekedés családunk, hazánk és Európa javára lehessen.

 

2018. Március
Istenes Szent János

Ordo Fratres Misericordiae  a férfi betegápolók rendje. Giovanni Ciudad  Istenes János  Portugália, 1495. március 8. – Granada 1550. Március 8. Az Irgalmasrend Megalapítója Giovanni Ciudad született Montemor-o- novo- ban, Portugáliában, 1495. március 8-án. Nyolc éves korában megszökik otthonról és egy gazda pásztornak felfogadja. Itt megtanul írni és olvasni, beletanul a gazdálkodásba. 20 évesen katonának áll, a spanyol-francia háborúban megsebesül, majd fogságba esik. Itt majdnem felakasztják. Beáll abba a hadseregbe, amely a törökök ellen harcol Bécsnél, és hadjárat befejezése után becsületben elbocsátják. Afrikába készül, hogy ott segítségére legyen a fogoly keresztényeknek, és talán dicsőséges vértanúságot is szenvedjen. Avilai János hatására megvilágosodik számára Isten hívása: a rászoruló szegény betegeken kell segítenie. Kemény munkába vág ekkor: éjszaka fát gyűjt, nappal eladja. Árából élelmet és orvosságot vásárol a vagyontalan betegeknek. Hamarosan házat bérelhet, odahordja betegeit, és önfeláldozóan ápolja őket. Szentségének híre elterjed, és nemsokára már nem kell kéregetnie; az emberek odahozzák neki a szükséges dolgokat, és a granadai érsek is erőteljesen támogatja. Tuy püspöke jóváhagyja az Istenes János nevet, amelyet az emberek adtak neki. Készíttet számára egy köntöst, hogy megismerjék róla, és meghagyja, hogy segítőtársai is olyat viseljenek. Istenes Szent János kezdeményezése új utakat mutatott az emberek ápolásában és a velük való bánásmódban. Felismerése különösen a gonosz szellemektől megszállottnak tartott elmebetegek – akiket folyamatosan brutálisan vertek – ápolásában volt forradalmian új. Azt pontosan tudta, hogy a lelki beteg emberek szorulnak a legnagyobb mértékben szeretetre. Az általános tisztelet, amely Jánost körülveszi, óriásira nő, amikor egy nagy kórház égése alkalmával egy sereg beteget a vállain a szabadba cipel. Egy hajszála sem perzselődik meg sem neki, sem egyetlen betegnek, pedig a láng kellős közepén járt. A betegek szolgálatában, megfeszített munkában eltöltött 13 év meglehetősen felőrölte erejét. Miután az érsek föladta neki a betegek szentségét, Istenes János meghalt ötvenötödik születésnapján, 1550-ben Granadában. Műve egyre jobban elterjedt. Lepantónál 1571 okt.7. már a „hospitaltestvérek” látták el a seborvosi szolgálatot. Harminchat évvel a szent halála után V. Sixtus pápa kánonilag is megerősítette a közösséget Irgalmas testvérek Ordo Fratres Misericordiae; néven. Istenes Jánost 1690-ben avatták szentté. XIII. Leó pápa a földkerekség összes kórházának és betegének mennyei pártfogójává nyilvánította, s nevét belefoglalta a haldoklók egyházi imájába. Ünnepét 1714-ben vették föl a római naptárba, március 8-ra. Hazánkban az 1990-es években már csak néhány örökfogadalmas irgalmasrendi szerzetes él. Ők tekinthetők a rend „szent maradék”-ának, ilyen szerzetesek Pécsett Hillár atya, és a Budai kórház közelében működő Szent István kápolnában Laurus atya. Ez a fogalom – „szent maradék” – többször visszatér elsősorban a próféták írásaiban, így Ezdrás, Mikeás, Zakariás és Ámosz, valamint Izaiás könyveiben. „Júda házának megmenekült maradéka gyökeret hajt alul, és gyümölcsöt hoz felül.”  Iz. 37.31

A Betegápoló Irgalmas Rend abban különbözik más szerzetesrendektől, hogy tagjai szinte teljes egészében laikusok; olyan szerzetesi fogadalmat tevő orvosok, gyógyszerészek, segédorvosok, műtősök, ápolók stb., akik rendi keretben élnek és dolgoznak. Rendházanként csak egy-két felszentelt pap van.
A magyarországi kórházak hálózatának kiépítésében nagy szerep jutott az 1650-ben Szepesváralján megtelepedő Irgalmasrendnek. Az irgalmas testvérek „újítása” volt például az, hogy egy ágyba csak egy beteg feküdhetett. Ők hozzák létre az első gyógyszertárakat, ők fogalakoznak először az elmebetegek kezelésével, sőt a XVIII.-sz.- ban és a XIX.sz. első felében a kormányrendeletek csaknem kizárólag az irgalmasok kórházaira bízták a járványos betegek ellátását, itt voltak ugyanis a legjobbak a kezelési és izolálási feltételek. Trianon után csak öt intézményük marad. Eger: kórház; ideg és elmegyógyintézet Vác: kórház; fogyatékos gyermekek otthona, Pápa: kórház Pécs: kórház Budapest: 420 ágyas korház. A Betegápoló Irgalmas Rendet, – melyet még II. József sem számol fel, a kevés kivételek egyikeként, éppen az általa is elismert „hasznossága” és közjó érdekében végzett kimagasló érdemei miatt – 1950. szeptember 7.-én, a 24/1950-es számú rendelettel, mint sok más rendet felszámolják, kórházait és intézményeit államosítják, a szerzeteseket szélnek eresztik. Az egyház és annak egy szerzetesi közössége: látható társaság, és szellemi közösség „isteni és emberi elemekből” áll.   A magyar tartomány újjászervezése 1989-ben megkezdődött. Irgalmas testvérek Pécsett és Budán élnek.  Jelenleg három kórházban: Buda, Pécs, Vác történik gyógyító tevékenység. „A megmenekült maradék gyökeret hajtott alul, és gyümölcsöt hoz felül.”

2018. Február
Szent Skolasztika

Szent Skolasztika Nursiai Szent Benedek nővére volt. Testvére Monte
Cassinótól nem messze építtetett neki kis cellát, hogy ott önmegtagadó életet élhessen. Köréje sereglettek más hajadonok is,s így alakult meg a bencés apácák
rendje. Ünnepe. február 10.
Történetét Nagy Szent Gergely Szent Benedekről írt életrajzából ismerjük. Ez
alapján készült róla szóló himnusz, amit Békés Gellért fordított magyarra. Ebből
egy versszak: „Regula hív, indulni kell! A Szűz imádsággal felel, / És záport
küldenek az egek: / Szabályt legyőzte szeretet. A történet előzménye: Szent
Benedek havonta meglátogatta testvérét. Már idős korukban egyszer Skolasztika
azt kérte, hogy kivételesen maradjanak együtt hajnalig. Testvére elutasította:
nem töltheti az éjszakát a kolostoron kívül. Mire Skolasztika lehajtotta a fejét és
fohászkodott. Olyan zápor keletkezett, hogy a hegyre felmenetelről szó sem
lehetett. Mit műveltél, kérdezte neheztelve Benedek. Kértem tőled valamit, nem
teljesítetted. Az Úr azonban meghallgatott. Ezután együtt maradtak hajnalig,
Skolasztika így búcsúzott testvérétől, három nappal később meghalt.
Mit üzen nekünk Skolasztika? Nézzük először a fenti történetet. Ragaszkodjunk
mereven a szabályokhoz, vagy azokat felülírhatják bizonyos körülmények?
Veszélyes kérdés a mai, minden szabályt felrúgó korban. Az arányokra
vigyázzunk. A szabályt legyőzheti a szeretet, de nem szünteti meg. Benedek és
Skolasztika egy évtizedig pontosan a regula szerint éltek. Volt mit megerősítenie
a kivételnek. Képesek vagyunk-e fegyelmezett, szabálykövető életre, vagy
mindig találunk indokot a szabályok áthágására?
Benedek és Skolasztika nem locsogni, nem gyerekkori emlékeiket felidézni
találkoztak. Ma úgy mondanánk, kiscsoportos beszélgetésben dolgozták fel az
Úristenre vonatkozó gondolataikat. Van-e ilyen közösséged? Vannak-e olyan
találkozásaid, amelyekben a jópofáskodás helyett/mellett a legfontosabbakról
esik szó?
Nagy Szent Gergely pápa Benedek és Skolasztika életében bizonyos
szempontból a sajátját látta tükröződni. Ők mindhárman a régi, éppen letűnőben
lévő római világból származtak. Egyszerre volt jelen a hervadó múlt és a
bontakozó jövő. A hervadás látványa elől Szent Benedek és Nagy Szent Gergely
is remeteségbe, illetve kolostori magányba menekült. Egyikük terve sem úgy
valósul meg, ahogy képzelték. „Szívünk szerint ugyan vágyódunk a csöndre,
sokak java miatt azonban nélkülöznünk kell (azt)” – mondta a pápa. Ezt élte át
Benedek is, amikor remetéből egy szerzetesi közösség előjárója, majd a maga
által alapított szerzetesrend főnöke lett. Az egyre terebélyesedő közösség
irányítása nagyon más életet követelt, mint a remeteség. Talán ezért is volt
jelentős számára a nővérével való rendszeres találkozás.
Mi pedig kérdezzük meg magunktól: foggal-körömmel ragaszkodunk-e saját
elképzelésünkhöz, vagy rábízzuk-e magunkat a Gondviselésre? Skolasztika

egész életét a kolostori magány jellemezte, s talán épp ez volt az erőforrása
Benedek munkájának. A középkor hajnalán sok szerzetesközösség létezett,
izolált kolostorok. Benedeknek sikerült egységet teremtenie, egy máig működő
szerzetesrendet alapítania. A látványosan tevékeny élet nem lehet eredményes,
ha nincs mögötte elmélyedés, élő Isten-kapcsolat. Legalább azt el kell érnünk,
amit Nagy Szent Gergely mondott: szívünk szerint vágyódni a csöndre. Ez a mai
világban nem szó szerint vett remeteséget jelent. Számunkra kiváló lehetőség a
rendszeres szentségimádás.
Benedek és Skolasztika testvéri közössége ösztönözzön minket arra, hogy
kisebb-nagyobb közösségben megéljük az Isten közelségét.

 

2018. Január
Bosco Szent János

„A szó legnemesebb értelmében modern szent ő; korának minden
lélekmozdulása, vágya, kínja és vergődése ott lüktetett a lelkében, és vonzás,
ihletés vagy taszítás formájában irányította cselekedeteit. Pályatársai nagy
részével ellentétben, akik csak siránkozni tudtak az idők rosszra fordulásán, s
duzzogva félreálltak, vagy pedig dacosan szembefordultak a gyűlölt
koráramlatokkal, ő habozás nélkül belevetette magát a fejlődés sodrába.”
Don Bosco szentté avatása (1934) alkalmából írta a fentieket a piarista Balanyi
György. Don Bosco életműve lenyűgöző és maradandó. Származása és
gyermekkorának sanyarúsága nem jelzett előre kimagasló pályát. Egy Torinó
melletti tanyán született, piciny gyermekként árvaságra jutott. Ki érti, hogy a
nyomorgó béresgyerekből hogyan lett a Szentszék és a firenzei, illetve római
kormány feltétlen bizalmának élvezője? Hogyan tudott szerzetet alapítani, mára
világszerte elterjedt intézményhálózatot létrehozni? Hogyan volt képes komoly
vállalkozásba, például templomépítésbe fogni úgy, hogy húsz fillér volt a
zsebében? Hogyan alakított ki kora szokásaitól eltérő, ámde roppant hatásos
pedagógia módszert? Mi volt eredményességének titka?
A XIX. század elején még természetes, hogy az észak-olaszországi szegény
parasztcsalád, amelyből származott, mélyen vallásos volt. Az viszont meglepő,
hogy János már tíz éves korában elsőáldozó lehetett. (A gyermekek korai
szentáldozására csak évtizedekkel később buzdított X. Pius pápa.)

Az Oltáriszentségnek kiemelt szerepe volt Don Bosco egész életében. Amikor
1841-ben pappá szentelték, kilenc pontban foglalta össze azokat az elveket,
amelyekre papi életét alapozni akarta. Ezek között az egyik: „Napközben rövid
látogatást teszek a legméltóságosabb Oltáriszentség előtt, vagy legalább
imádkozom az Oltáriszentséghez.” A gyermekek nevelésében is szerepet
tulajdonított a kegyelemnek. Arra tanította a fiatalokat, hogy szeressék Jézust az
Eucharisztiában, hogy gyakran áldozzanak, és hogy sűrűn keressék fel az
Oltáriszentséget. Egyszer azt olvastam, hogy kiemelt jelentőséget tulajdonított
az Úrfelmutatásnak: azokban a pillanatokban – főleg a Szent Vér felmutatásakor
– célszerű kéréseinket elmondani. Az Oltáriszentségről így írt: „Ez a test, a vér, a
lélek és istenség, amit Jézus felajánlott a kereszten az Örök Atyának. Mi kellene
ennél több, hogy boldog legyek? Semmi ezen a világon. Csak képesnek kell
lenni rá, hogy meglássam az oltáron, és imádjam azt, akit most a hit által látok”.
Boldog Rua Mihálynak, későbbi utódának, akire még pappá szentelése előtt
önálló feladatot bízott, azt tanácsolta, hogy „ne hozzon döntést anélkül, hogy
előtte felemelné a szívét Istenhez. Vigyázzon a fizikai és erkölcsi egészségére:
szentmise-látogatással, a breviárium olvasásával, meditálással minden reggel, és
látogassa meg az Oltáriszentséget a nap folyamán.”
Korunkban az emberek legalább oly mértékben elfordultak az Istentől, mint Don
Bosco idején. Az ő „titka” a fentiek szerint a hit az Oltáriszentségben. Ebben
kell követnünk őt. Bár ünnepe a hónap végén van (halála napján), jó lenne, ha az
egész hónapban követnénk a tanácsát: minden döntésünk előtt felemelni
szívünket Istenhez, s naponta betérni az Úrhoz. Ne törjön meg az Advent s a
Karácsony lendülete! Nem sok kell ehhez, csak kövessük Don Boscot abban,
amit saját maga elé tűzött: naponta rövid Szentségimádás vagy legalább
imádság az Oltáriszentséghez.

2017. December
KERESZTES SZENT JÁNOS

December 14-én halt meg, 426 évvel ezelőtt. Karmelita, aki Avilai Szent Terézhez hasonlóan a rend megreformálásán dolgozott. 1726-ban volt a szentté avatása. 1926 óta egyháztanító. Jelentőségét jelzi, hogy Karol Wojtyła 1948-ban Rómában A hit Keresztes Szent János szerint címmel védte meg doktori értekezését.

A nálunk kevéssé ismert szentek közé tartozik. Kiemelek néhány gondolatot A Kármel hegyére vezető út című írásából. Ő sokat beszél a vaksötét éjszakáról, amelybe az kerül, akinek utánanyúl Isten, hogy a kezdők közül kiemelje és a haladók útjára helyezze. Aki már teljesen Isten szolgálatára rendeli magát, annak a nevelését Isten gyöngéden, dédelgetve kezdi meg; akár a jó anya kisded gyermekét: keblén melengeti, édes tejjel, lágy, ízletes étellel táplálja, karjaiban hordozza, becézi. Mikor a gyermek növekszik, az anyai gyöngédség apad: megvonja tőle mellét, karjaiból leteszi a földre, hogy a saját lábán járjon, hogy gyerekességét levetkőzve a nagy és komoly dolgokra ügyeljen. Gyöngéd anya az isteni kegyelem maga is.

A Kármel hegyére vezető út azonban buktatókkal teli. A kezdők a saját buzgalmuktól és szorgalmuktól annyira eltelhetnek, hogy ez bennük leplezett gőgöt idézhet elő. Az ilyenek hiú kedvteléssel beszélnek mások előtt a lelki dolgokról. Ahelyett, hogy másoktól tanulnának, ők akarnak tanítani, megítélik azt, aki nem úgy gyakorol ájtatosságot, mint ők maguk, gyakran hangot is adnak elégedetlenségüknek. Keresztes Szent János szerint az ilyenekben maga az ördög növeli a buzgalmat, hiszen épp ez növeli farizeusi gőgjüket. (Aki most magában közössége egyikére-másikára gondolt, máris tetten érheti magában ezt a hibát.)

A kezdők gyakori hibája a lelki fösvénység. Ők elégedetlenek az Isten által nekik juttatott tudással. Zúgolódnak szüntelen, hogy nem találnak kellő vigaszt a lelki dolgokban. Hasznos cselekedetek, az önmegtagadás, az annyira szükséges lelki szegénység növelése helyett szentképeket, mutatós és becses olvasókat aggatnak magukra. Egyeseknél annyi ereklyét találni, mint amennyi játékszert a kisgyerekeknél. Velük szemben Keresztes Szent János egy ismerősére hivatkozik, aki több tíz éven át beérte egy megszentelt faág két darabkájából ügyetlenül összeillesztett kereszttel. Mindig magánál hordta, és meg nem vált volna tőle.

Vannak azután, akikből a lelki élet nehézségei haragot váltanak ki. Ugyanis, ha a lelki dolgok nem ízletesek és kedvükre valók többé, kedvetlenekké válnak. A lelki szárazság állapotában mindenről kedvetlenül szólnak, kicsinységeken felindulnak, gyakorta elviselhetetlenek. Olyanok ők, akár a csecsemő, akitől anyja hirtelen elveszi mellét a jóízű szopás közben.

Miért ajánlották épp Keresztes Szent Jánost az Eucharisztikus Kongresszus lelki előkészítése során a figyelmünkbe? Az általam hozzáférhető írásaiban nem találtam közvetlenül az Oltáriszentségre vonatkozó részleteket. Az idei első rorátén, Izajás azon felszólításához kapcsolódva, hogy menjünk fel az Úr hegyére, a prédikáció más konkrét hegyeket is említett, közük a Kármel hegyét. Erre a valóságban is létező, de főleg lelkiséget jelentő hegyre való felmenetel voltaképp az Istennel való egyesülés útja. Keresztes Szent János verseiben ez az Énekek Énekéhez hasonló szerelmes kapcsolat. A maga teljességében csak akkor valósul meg, ha majd színről színre látunk. De már most is kapcsolódhatunk Hozzá, s nemcsak gondolatban, hanem valóságosan is, az Oltáriszentség vétele által. Próbáljuk hát Krisztust tiszta szívvel, mély érzelemmel szeretni. Mint tette ezt a „hónap szentje”, Keresztes Szent János.

Ünnepe december 14-én van.