Hónap szentje

2018. Február
Szent Skolasztika

Szent Skolasztika Nursiai Szent Benedek nővére volt. Testvére Monte
Cassinótól nem messze építtetett neki kis cellát, hogy ott önmegtagadó életet

élhessen. Köréje sereglettek más hajadonok is,s így alakult meg a bencés apácák
rendje. Ünnepe. február 10.
Történetét Nagy Szent Gergely Szent Benedekről írt életrajzából ismerjük. Ez
alapján készült róla szóló himnusz, amit Békés Gellért fordított magyarra. Ebből
egy versszak: „Regula hív, indulni kell! A Szűz imádsággal felel, / És záport
küldenek az egek: / Szabályt legyőzte szeretet. A történet előzménye: Szent
Benedek havonta meglátogatta testvérét. Már idős korukban egyszer Skolasztika
azt kérte, hogy kivételesen maradjanak együtt hajnalig. Testvére elutasította:
nem töltheti az éjszakát a kolostoron kívül. Mire Skolasztika lehajtotta a fejét és
fohászkodott. Olyan zápor keletkezett, hogy a hegyre felmenetelről szó sem
lehetett. Mit műveltél, kérdezte neheztelve Benedek. Kértem tőled valamit, nem
teljesítetted. Az Úr azonban meghallgatott. Ezután együtt maradtak hajnalig,
Skolasztika így búcsúzott testvérétől, három nappal később meghalt.
Mit üzen nekünk Skolasztika? Nézzük először a fenti történetet. Ragaszkodjunk
mereven a szabályokhoz, vagy azokat felülírhatják bizonyos körülmények?
Veszélyes kérdés a mai, minden szabályt felrúgó korban. Az arányokra
vigyázzunk. A szabályt legyőzheti a szeretet, de nem szünteti meg. Benedek és
Skolasztika egy évtizedig pontosan a regula szerint éltek. Volt mit megerősítenie
a kivételnek. Képesek vagyunk-e fegyelmezett, szabálykövető életre, vagy
mindig találunk indokot a szabályok áthágására?
Benedek és Skolasztika nem locsogni, nem gyerekkori emlékeiket felidézni
találkoztak. Ma úgy mondanánk, kiscsoportos beszélgetésben dolgozták fel az
Úristenre vonatkozó gondolataikat. Van-e ilyen közösséged? Vannak-e olyan
találkozásaid, amelyekben a jópofáskodás helyett/mellett a legfontosabbakról
esik szó?
Nagy Szent Gergely pápa Benedek és Skolasztika életében bizonyos
szempontból a sajátját látta tükröződni. Ők mindhárman a régi, éppen letűnőben
lévő római világból származtak. Egyszerre volt jelen a hervadó múlt és a
bontakozó jövő. A hervadás látványa elől Szent Benedek és Nagy Szent Gergely
is remeteségbe, illetve kolostori magányba menekült. Egyikük terve sem úgy
valósul meg, ahogy képzelték. „Szívünk szerint ugyan vágyódunk a csöndre,
sokak java miatt azonban nélkülöznünk kell (azt)” – mondta a pápa. Ezt élte át
Benedek is, amikor remetéből egy szerzetesi közösség előjárója, majd a maga
által alapított szerzetesrend főnöke lett. Az egyre terebélyesedő közösség
irányítása nagyon más életet követelt, mint a remeteség. Talán ezért is volt
jelentős számára a nővérével való rendszeres találkozás.
Mi pedig kérdezzük meg magunktól: foggal-körömmel ragaszkodunk-e saját
elképzelésünkhöz, vagy rábízzuk-e magunkat a Gondviselésre? Skolasztika

egész életét a kolostori magány jellemezte, s talán épp ez volt az erőforrása
Benedek munkájának. A középkor hajnalán sok szerzetesközösség létezett,
izolált kolostorok. Benedeknek sikerült egységet teremtenie, egy máig működő
szerzetesrendet alapítania. A látványosan tevékeny élet nem lehet eredményes,
ha nincs mögötte elmélyedés, élő Isten-kapcsolat. Legalább azt el kell érnünk,
amit Nagy Szent Gergely mondott: szívünk szerint vágyódni a csöndre. Ez a mai
világban nem szó szerint vett remeteséget jelent. Számunkra kiváló lehetőség a
rendszeres szentségimádás.
Benedek és Skolasztika testvéri közössége ösztönözzön minket arra, hogy
kisebb-nagyobb közösségben megéljük az Isten közelségét.

 

2018. Január
Bosco Szent János

„A szó legnemesebb értelmében modern szent ő; korának minden
lélekmozdulása, vágya, kínja és vergődése ott lüktetett a lelkében, és vonzás,
ihletés vagy taszítás formájában irányította cselekedeteit. Pályatársai nagy
részével ellentétben, akik csak siránkozni tudtak az idők rosszra fordulásán, s
duzzogva félreálltak, vagy pedig dacosan szembefordultak a gyűlölt
koráramlatokkal, ő habozás nélkül belevetette magát a fejlődés sodrába.”
Don Bosco szentté avatása (1934) alkalmából írta a fentieket a piarista Balanyi
György. Don Bosco életműve lenyűgöző és maradandó. Származása és
gyermekkorának sanyarúsága nem jelzett előre kimagasló pályát. Egy Torinó
melletti tanyán született, piciny gyermekként árvaságra jutott. Ki érti, hogy a
nyomorgó béresgyerekből hogyan lett a Szentszék és a firenzei, illetve római
kormány feltétlen bizalmának élvezője? Hogyan tudott szerzetet alapítani, mára
világszerte elterjedt intézményhálózatot létrehozni? Hogyan volt képes komoly
vállalkozásba, például templomépítésbe fogni úgy, hogy húsz fillér volt a
zsebében? Hogyan alakított ki kora szokásaitól eltérő, ámde roppant hatásos
pedagógia módszert? Mi volt eredményességének titka?
A XIX. század elején még természetes, hogy az észak-olaszországi szegény
parasztcsalád, amelyből származott, mélyen vallásos volt. Az viszont meglepő,
hogy János már tíz éves korában elsőáldozó lehetett. (A gyermekek korai
szentáldozására csak évtizedekkel később buzdított X. Pius pápa.)

Az Oltáriszentségnek kiemelt szerepe volt Don Bosco egész életében. Amikor
1841-ben pappá szentelték, kilenc pontban foglalta össze azokat az elveket,
amelyekre papi életét alapozni akarta. Ezek között az egyik: „Napközben rövid
látogatást teszek a legméltóságosabb Oltáriszentség előtt, vagy legalább
imádkozom az Oltáriszentséghez.” A gyermekek nevelésében is szerepet
tulajdonított a kegyelemnek. Arra tanította a fiatalokat, hogy szeressék Jézust az
Eucharisztiában, hogy gyakran áldozzanak, és hogy sűrűn keressék fel az
Oltáriszentséget. Egyszer azt olvastam, hogy kiemelt jelentőséget tulajdonított
az Úrfelmutatásnak: azokban a pillanatokban – főleg a Szent Vér felmutatásakor
– célszerű kéréseinket elmondani. Az Oltáriszentségről így írt: „Ez a test, a vér, a
lélek és istenség, amit Jézus felajánlott a kereszten az Örök Atyának. Mi kellene
ennél több, hogy boldog legyek? Semmi ezen a világon. Csak képesnek kell
lenni rá, hogy meglássam az oltáron, és imádjam azt, akit most a hit által látok”.
Boldog Rua Mihálynak, későbbi utódának, akire még pappá szentelése előtt
önálló feladatot bízott, azt tanácsolta, hogy „ne hozzon döntést anélkül, hogy
előtte felemelné a szívét Istenhez. Vigyázzon a fizikai és erkölcsi egészségére:
szentmise-látogatással, a breviárium olvasásával, meditálással minden reggel, és
látogassa meg az Oltáriszentséget a nap folyamán.”
Korunkban az emberek legalább oly mértékben elfordultak az Istentől, mint Don
Bosco idején. Az ő „titka” a fentiek szerint a hit az Oltáriszentségben. Ebben
kell követnünk őt. Bár ünnepe a hónap végén van (halála napján), jó lenne, ha az
egész hónapban követnénk a tanácsát: minden döntésünk előtt felemelni
szívünket Istenhez, s naponta betérni az Úrhoz. Ne törjön meg az Advent s a
Karácsony lendülete! Nem sok kell ehhez, csak kövessük Don Boscot abban,
amit saját maga elé tűzött: naponta rövid Szentségimádás vagy legalább
imádság az Oltáriszentséghez.

2017. December
KERESZTES SZENT JÁNOS

December 14-én halt meg, 426 évvel ezelőtt. Karmelita, aki Avilai Szent Terézhez hasonlóan a rend megreformálásán dolgozott. 1726-ban volt a szentté avatása. 1926 óta egyháztanító. Jelentőségét jelzi, hogy Karol Wojtyła 1948-ban Rómában A hit Keresztes Szent János szerint címmel védte meg doktori értekezését.

A nálunk kevéssé ismert szentek közé tartozik. Kiemelek néhány gondolatot A Kármel hegyére vezető út című írásából. Ő sokat beszél a vaksötét éjszakáról, amelybe az kerül, akinek utánanyúl Isten, hogy a kezdők közül kiemelje és a haladók útjára helyezze. Aki már teljesen Isten szolgálatára rendeli magát, annak a nevelését Isten gyöngéden, dédelgetve kezdi meg; akár a jó anya kisded gyermekét: keblén melengeti, édes tejjel, lágy, ízletes étellel táplálja, karjaiban hordozza, becézi. Mikor a gyermek növekszik, az anyai gyöngédség apad: megvonja tőle mellét, karjaiból leteszi a földre, hogy a saját lábán járjon, hogy gyerekességét levetkőzve a nagy és komoly dolgokra ügyeljen. Gyöngéd anya az isteni kegyelem maga is.

A Kármel hegyére vezető út azonban buktatókkal teli. A kezdők a saját buzgalmuktól és szorgalmuktól annyira eltelhetnek, hogy ez bennük leplezett gőgöt idézhet elő. Az ilyenek hiú kedvteléssel beszélnek mások előtt a lelki dolgokról. Ahelyett, hogy másoktól tanulnának, ők akarnak tanítani, megítélik azt, aki nem úgy gyakorol ájtatosságot, mint ők maguk, gyakran hangot is adnak elégedetlenségüknek. Keresztes Szent János szerint az ilyenekben maga az ördög növeli a buzgalmat, hiszen épp ez növeli farizeusi gőgjüket. (Aki most magában közössége egyikére-másikára gondolt, máris tetten érheti magában ezt a hibát.)

A kezdők gyakori hibája a lelki fösvénység. Ők elégedetlenek az Isten által nekik juttatott tudással. Zúgolódnak szüntelen, hogy nem találnak kellő vigaszt a lelki dolgokban. Hasznos cselekedetek, az önmegtagadás, az annyira szükséges lelki szegénység növelése helyett szentképeket, mutatós és becses olvasókat aggatnak magukra. Egyeseknél annyi ereklyét találni, mint amennyi játékszert a kisgyerekeknél. Velük szemben Keresztes Szent János egy ismerősére hivatkozik, aki több tíz éven át beérte egy megszentelt faág két darabkájából ügyetlenül összeillesztett kereszttel. Mindig magánál hordta, és meg nem vált volna tőle.

Vannak azután, akikből a lelki élet nehézségei haragot váltanak ki. Ugyanis, ha a lelki dolgok nem ízletesek és kedvükre valók többé, kedvetlenekké válnak. A lelki szárazság állapotában mindenről kedvetlenül szólnak, kicsinységeken felindulnak, gyakorta elviselhetetlenek. Olyanok ők, akár a csecsemő, akitől anyja hirtelen elveszi mellét a jóízű szopás közben.

Miért ajánlották épp Keresztes Szent Jánost az Eucharisztikus Kongresszus lelki előkészítése során a figyelmünkbe? Az általam hozzáférhető írásaiban nem találtam közvetlenül az Oltáriszentségre vonatkozó részleteket. Az idei első rorátén, Izajás azon felszólításához kapcsolódva, hogy menjünk fel az Úr hegyére, a prédikáció más konkrét hegyeket is említett, közük a Kármel hegyét. Erre a valóságban is létező, de főleg lelkiséget jelentő hegyre való felmenetel voltaképp az Istennel való egyesülés útja. Keresztes Szent János verseiben ez az Énekek Énekéhez hasonló szerelmes kapcsolat. A maga teljességében csak akkor valósul meg, ha majd színről színre látunk. De már most is kapcsolódhatunk Hozzá, s nemcsak gondolatban, hanem valóságosan is, az Oltáriszentség vétele által. Próbáljuk hát Krisztust tiszta szívvel, mély érzelemmel szeretni. Mint tette ezt a „hónap szentje”, Keresztes Szent János.

Ünnepe december 14-én van.