Tatai Tábor

Az idei Tatai Tábor mottója:

„Isten országa köztetek van.“
Lk 17,21

A 2018. július 31. és augusztus 5. között megrendezésre kerülő Tatai
táborra, egyházközségünk közösségépítő táborára a jövő héttől lehet
jelentkezni. Azoknak, akik az 2016-os táborban részt vettek, emailt
küldünk, amelyben szerepelni fog egy táblázat a korábbi táborhoz leadott
adataikkal. Kérjük, hogy a táblázatban javítsák a megváltozott adatokat,
és ezt visszaküldve jelentkezzenek. Akik az előző táborban nem vettek
részt, erre a linkre kattintva egy elektronikus űrlap kitöltésével tudnak a legegyszerűbben jelentkezni. Emellett természetesen lehetőség van a hagyományos papíralapú jelentkezésre is. A jelentkezési lapokat az újságos pultról lehet elvenni, és kitöltve az ott elhelyezett ládába bedobni. Szeretnénk minél több új résztvevőt is megszólítani, ezért februárban a vasárnapi 9-es misék után a templom kijáratánál személyesen is várjuk majd a kérdéseket és a jelentkezéseket.

Jelentkezési lap: ITT